Mit kell tenni a jogosítványért?

A jogosítvány letétele nem egyszerű, de nem is kifejezetten nehézkes folyamat. Ahhoz, hogy a vezetői engedélyt megszerezhessük, el kell végeznünk a szükséges tanfolyamokat, majd természetesen ezt követően számot kell adnunk megszerzett tudásunkról mind az elmélet, mind a gyakorlat területén.

Mit kell tenni a jogosítványért?

Annak, aki gépjárművet akar vezetni, számos dologgal tisztában kell lennie. Még mielőtt egyáltalán forgalomba mehetne, természetesen el kell sajátítania az alapvető, gépjárművet érintő ismereteket, így a műszaki alap tudnivalókat is, illetve tudnia kell, milyen szabályok érvényesek az utakon, amelyeket be kell tartani, azaz meg kell ismerkednie a KRESZ-el. Mindezt, továbbá vezetéselméleti alapozást ad az elméleti tanfolyam.

A gyakorlati órák során – melyekből legalább harmincat kell teljesíteni, és ezek során legalább 580 kilométert le kell vezetnie a tanulónak – legelőször magával a gépjármű kezelésével ismerkedhetünk meg, ezt követően pedig következik az igazi tanulás, a forgalomban való közlekedés, amely minden korábban elsajátított ismeret felhasználását megköveteli.

Ahhoz, hogy a közutakon biztonságban közlekedhessünk, nem elegendő azonban mindez. Azt is tudnunk kell, hogyan cselekedjünk baj esetén, mi a teendő, ha egy balesetben emberek sérülnek meg, s nincs más a közelben, aki segíthetne. Az elsősegély tanfolyam során ezért olyan műveleteket tanulhatunk meg, mint az újraélesztés, a betegek vizsgálata és a stabil oldalfekvés megfelelő kivitelezése.