A 2013-as évben nem csak a jogosítvány megszerzésére vonatkozó jogszabályok módosultak, de az életkorhatárok is, amelyektől az egyes vezetői engedélyeket megkaphatjuk.
A leggyakoribb, 3,5 tonnát meg nem haladó gépkocsik esetében érvényes „B” kategóriás jogosítványhoz a tanfolyam legkorábban 16,5 éves korban kezdhető meg, a gyakorlati forgalmi vizsgát azonban csak 17 évnél idősebbek tehetik le.
A különféle jogosítvány korhatár besorolások igen változatosak. A hatályos jogszabályok értelmében az „A” kategóriás, motorkerékpárra szóló engedély már nem szerezhető meg 21 éves kortól, ahogyan a korábbi szabályozás alapján – ehhez már legalább 24 évesnek kell lenni. A „D” kategória, melybe az autóbuszok tartoznak, ugyanilyen módosuláson esett át a korhatár itt is 21-ről emelkedett 24-re.
16 éves kortól is szerezhető jogosítvány „A2” kategóriában, amely maximum 35 kilowattos teljesítményű motorok vezetésére jogosít fel, illetve „B1” kategóriára, amely a négykerekű motorkerékpárokat foglalja magába. A legkisebb életkor, 14 év az „AM” kategóriás jogosítvány szerezhető meg, amellyel könnyű négykerekű motorkerékpárokat vezethetnek birtoklói, 16 éves korukig azonban ezt csak Magyarország területén belül tehetik meg.
Újdonság az A2 kategória, amely a korábbi „A korl.” típust váltja – a legfeljebb 35 kilowattos teljesítményű motorkerékpárokra érvényes vezetői engedélyt legkorábban 18 éves kortól szerezhetjük meg.