Külön jogsi kell a buszokhoz

Ha már megtanultunk autót vezetni, könnyen gondolhatjuk azt, hogy minden jármű vezetése könnyen menne számunkra, azonban ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. Nem véletlen, hogy a különböző járműkategóriák vezetéshez különböző jogosítvány szükséges: az egyes járművek között hatalmas eltérések lehetnek a vezetéstechnika terén. Gondoljunk csak bele, mennyire különböző érzés lehet egy pici személyautót, illetve egy többtonnás buszt vezetni. Nem csoda, hogy utóbbihoz külön tanfolyamot kell elvégezni, majd egy vizsgán kell szigorú követelményeknek megfelelni.

Ha azt tervezzük, hogy buszra tesszük le a jogosítványt, új kapuk nyílhatnak meg előttünk, ugyanis ez egyben egy új szakma kézhez kapását is jelentheti. Fontos azonban tudni, hogy a tanulást teljesen az elejéről kell kezdeni. A buszt nem csak vezetni kell megtanulni, ez önmagában még kevés ahhoz, hogy biztonságosan közlekedjünk vele. Újra kell tanulni például a KRESZT is, hiszen a buszokra más közlekedési szabályok vonatkoznak, mint a személyautóra, és a műszaki ismeretek is teljesen mások. Érdemes tehát egy hosszabb tanulási folyamatra készülni.

A buszokon belül is több „nehézségi fokozat” van. Vannak a kisebb méretű, csukló nélküli buszok, ezeket értelemszerűen kicsit könnyebb vezetni, mint a nagy, csuklós változatot. Fontos, hogy buszvezetőként nem csak arra kell figyelni, hogy valahogyan közlekedni tudjunk, ugyanis a buszon többnyire embereket szállítunk, így nagyon lényeges, hogy olyan vezetési stílust alakítsunk ki, ami nem kellemetlen az utasok számára. Ebben segítenek a különböző autósiskolák buszvezető oktatói.

Ha leszeretné tenni a buszra a jogosítványt, hívjon minket a bal oldalon megtalálható elérhetőségeinken!

Busz jogosítvány