Jogosítvány életkor

Sokan a felnőtté válás egyik alapkövének számítják, hogy jogosítványt szereznek. Vannak kategóriák, melyekben már 14 évesen lehet jogosítványunk, de olyan is, amelyben csak 21 évesen. Az M kategóriába tartozó járműveket 14 évesen  (pl. segédmotoros kerékpár) vezethetjük, de csak abban az…

Jogosítvány fajták

Azok, akik jogosítványt szeretnének szerezni, nagyon sok kategória közül választhatnak, attól függően, hogy milyen járművet szeretnének vezetni. Magyarországon jelen pillanatban 19 nemzetközi kategóriát, illetve 5 nemzeti kategóriát tartanak számon. Az 5 nemzeti kategóriába tartozik a K, a T, az M,…

Jogosítvány szabályok

Hazánkban mindig is szigorú feltételek mellett lehetett jogosítványt szerezni, azonban ezt a folyamatot most még jobban megnehezítették, leginkább a B kategóriás jogosítvány esetében. Míg a motorosok számára könnyebb lehet az irat megszerzése, addig az autósok számára bevezettek egy újabb feltételt.…

Jogosítvány óraszám

A jogosítványhoz szükséges tanfolyam több részből tevődik össze. Van KRESZ oktatás, elsősegély tanfolyam és gyakorlati órák. Mindenikből kell természetesen vizsgát is tenni. A forgalmi vizsgához a gyakorlati órák meghatározott száma szükséges. Ezt egyre inkább szigorítják a jobb oktatás érdekében, hiszen…

Autósiskola részletfizetés

Napjainkban egyre nagyobb szükség van a gyors helyváltoztatásra, sokszor időhiánnyal küszködünk, mivel az egész hetünk előre be van táblázva. Hogy minél hamarabb elérjünk egyik helyről a másikra, a legpraktikusabb megoldás, ha autóba ülünk. A jogosítvány megszerzéséhez elvégzendő autósiskola azonban nem…

Jogosítvány hibapontok

Ha már túl vagyunk az elméleti vizsgán – amely jóval könnyebb, mint a forgalmi vizsga –, hajlamosak vagyunk elbízni magunkat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egészségügyi és a forgalmi vizsga is hátra van még. Az elmélet gyakorlatba ültetése Amikor az…